Pensoj/Gedanken/Gondolatok :

al superpasho de la klasiko / zur Überwindung der Klassik / a klasszika átlépéséhez


Kristnasko estas grava festo de kristanoj. La amo staras en la centro. Tio estas ankau por aliaj religioj grava faktoro.

La dio de la kristanoj estas ama. Sed tio ne estas renversebla, kiu devenas el la ne-dialektiko. Ne la amo estas dio. La amo estas la naturo de la kreajho. Ghia kreanto estas Dio. Sen amo, ne ekziztas naturo, ne ekzistas kreajho. Nur pro tio ekzistas io, char dio amas dia-logike la tutecon, kreinte ion el la nenio.

La kristaneco atingis tiun mondan plivasighon, char en sia kelkmiljara evoluo estis kapabla, dia-logike por la homo kompreneble, arkaikaj kutimoj adoptighi, kaj sin malfermi. Kristnaska festo estas ankau sekvo de tiu procezo.

Por sian chirkauajhon konscie observanta homo, ekshajnighis la temposhangho de la lumo. Kiam mallumighis, ghi eklumigis la esperon, post kiam venos denove la lumo. Tiel naskighis ghia kredo al dio. Char la lumo chiam venis akurate post la mallumo, ghi fidis al dio.

El Jeshuo estighis Kristo post la superpasho de la klasiko, char li ne bezonis povon. Sed la kristana eklezio post la atingo la povon denove refalis en la klasiko. Tamen ke la esenco de kristaneco estas, en la liberigho el la klasika povo , t.e. en la sankteco.

La refalo okazas en la malfermeco de la kristanismo. Ne tiam, kiam ne kontraustaras al barbaraj kutimoj, sed ghuste en iliaj klasikaj kontrauajhoj, au en siaj dialektikaj sistemoj.

La dialogika metodo de kristaneco solvighas en la naturo de la vivo, ne bezonas la kontrauecon. Akomodighante al adekvateco de la esto, atingis sian tutmondighon, al kiu estas la kristnaska festo unu de ekzemplaj ekaperoj.

Sed la esenco de la klasiko estas la kontrauajho, al kiu necesas povo. Per etiko produktighas la herojoj por konzervi la povon en kontrauajhoj. La arkaike grekaj tragedioj estas renovigitaj per moderna patriotizmo, naciizmo kaj shtata hejmlandamo.

En la lastproksima historio montrighis la rezultoj de tiuj klasikaj valoroj. En nia estanteco estighis ekzistencnecesa superpashi tiujn virtojn, en tiu direkto en kiu ni ankau la kristnaskon festas. Se ni volas pluekzisti sur nia planedo. Al tiu stato estus konvena allerni: Kiel la sanktulo ne estas herojo, tiel ne ekzistas kristana shtato.

Pacan Kristnaskon kaj;

Bonan Novan 2020 Jaron, kun konscia superpasho de la klasiko.

En la nova tria jarmilo komencighis la konscia pluevoluo la necesecon de la nun antau pli ol du mil jaroj fakte okazinta superpasho de la klasiko. Sed en la lastaj dudek jaroj povis nur tro malrapide, ofte nur kun refaloj pluiri. Tamen ke en nia estanteco estighis ekzistencnecesa, chu ni kapablas reagi al la nova situacio adekvatshanghante la pensmanieron.

Kun la superpasho de la klasiko necesas kelkaj nocioj en siaj oldklasikaj signifoj novpensi. Ekz. la nocio de la “herooj”. Psikologie malantaudemandante, devenus tute alia signifo, ol ghis nun pri la klaske alkutimighinta. Precipe en la kompreno de nacishtatoj kelkaj esprimoj shtonighis al tabuoj. La movighoj de tiuj ofte minacas kiel dangheraj patrujperfidoj.

(Sed, chi tie estus mencienda, ke la tn. « nova kompreno », tute ne estas nova, char de la jud-kristanoj estas jam pli ol kelk mil jaroj konata , nur chiam estis subprenita ghis la hodiauaj tagoj.)

Aparte la barbaraj popoloj povis esti motivigitaj al rabmurdo, ghis la ekstermo unu de alian. Eble tiuj estis veraj herooj? Ankau pri la klasika kompreno ne, tamen ne. Sed ke la klasikaj civilizoj funkcius, chiam bezonis la barbarajn kontrauajhojn. Tio estis la problemo de la dialektiko kaj ankorau restis. Au la produkado de la kontrauajhoj, ke la sistemo funkcias. Tio estis ankau la malsano de revolucioj, kiam ili refalis en la kontrauajho, kontrau kiu ili komencis la batalon kontrau la maljusteco.

Sed en nia estanteco ekestis tute nova situacio, kiam la klasika dialektiko atingis sian limon, au egzistencie minacas la eston sur nia planedo. Che la solvoserchado, la klasiko devas esti ghenerale malantaudemandita, kiu la ghis nunan etikon fundamente endemandighas. Nia nuna pensmaniero devas eliri el tiu nova situacio.

Kio montrighas malantau la relativigo de la naciaj herooj, se ni enmetas tiujn en la pli granda unueco. Ekz. kiel montrighus la herooj de naciaj shtatojen la EU ? Naciheroaj historioj, kiel helpas kaj kiel malhelpas al popoloj de Europo che alproksimigho kaj kunvivado ?

Plejnovaj psikologiaj esploroj montras ke, la « herooj » komparante kun gheneralo, ofte estas psike konfuzitaj personoj, che kiuj mankas la sana rilato al danghero kaj timo. La anima neceso che tiuj karaktaeroj estas facile eluzebla por plenigi la klasikajn virtojn, char che tiuj estas malevoluinta la pli vasta rigardebleco

Sed la problemo kun tiuj audacanoj komencas tiam, kiam ili ne povas konformighi al civiliza socio. Precipe tiam, kiam la moderna socio superpashas la arkaikajn kutimojn, al kiuj ili ne kapablas alkutimighi. Tiam estighas, tiuj reduktitaj karakteroj, perfortaj herooj (ali dirite teroristoj).

Kompreneble tiuj homoj tamen bonvenas en la shtatoj, por subteni la kontrauajhojn. Precipe en naciaj shtatoj, en diktaturoj, plejofte kun demokratia deficito. Tiuj estas tre bone manipuleblaj, char ili ne havas alternativon por memstara pensado kaj jugho. Tiel estas degeneritaj tiuj personoj, ke por ili la malferma-demokretie-libera socio ekshajnas malamika.

En shtatoj la povhavantoj ghoje eluzas tiujn konvinkojn, por la kredigo de falsaj historiaj interpretadoj. Ili povas relative plifortigi siajn povojn, montrante al historiaj malamikoj en la chirkauajho. Tiuj falsajhoj en la pasinteco jam okazigis kelkajn katastrofojn.

En la nuna situacio, ekz. en Europo tiuj bremzas la pluevoluon en la historia realeco, au la malkovron de la ghis nunaj klasikaj mensogoj. Nacia hejmlandamo, kun memoferta heroeco, kontrau iu malamiko, kiu ekz. inter europaj nacishtatoj jam longe ne ekzistas, sed de la povhavantoj ankorau chiam estas fiktive eluzataj.

Tiuj pri la nunaj spertoj deformighinta realeco devenas el klasikaj virtoj, kiuj nuntempe postulas klarigon, pri la ekkonoj de la plejnovaj sciencoj. Kio ekz. rilatas al heroeco, post psikologiaj ekkonoj, la taksado nuntempe tute shanghighis.

Post la klasikhistoriaj okazadoj en la pasinteco, plenighis la tombejoj kun « herooj » . Estimoj devas por mortintoj ankau postresti, sed la demando estas kielmaniere. Por la intereso de la historia vereco estus tempo por mencii, ke la plejmulto de ili estis ignorante de la “Homaj Rajtoj” pelitaj en la morto. Eble la plejmultoj de ili ne heroece, sed time pereis sur batalkampoj. Ilin eluzi por la subteno de iu naciizma orientiteco en la shtato, estas simple malica renverzigho la realecon.

Tiu miskompreno venas el la nekompreno de la klasiko, kiu en la nuntempo chiam pli klerighas en la superpasho de la klasiko. En la estinteco ofte estis audebla ke, « Jeshuo-Kristo estis la plej granda heroo ». Ofte la kristanoj volis esprimi sian altan klasikan estimon. Ne komprenante ke, Kristo ne apartenas en la kategorio de herooj, sed tiuj kiuj tiel sintenighas nomighas “sanktuloj”.

Do, ni ne miksu la aferojn. Ni ne volu fari el malkuraghuloj heroojn. Eble ilia timemo estas multe pli homeca, char el sia idiota heroeco ne volas mortigi sian kunhomon. Au kiel ni nomu tiun kiu estas tiel “malkuragha” ke ech « malamikoj » ne volas mortigi, (kiujn pri la klasikaj moraloj de shtatoj mortpafante eliminis) sciante ke, tiel ili perdighas ech la lastan shancon, ke post la mortigo de multaj aliaj, eble povos resti viva. Do, tiuj klasikaj timemuloj nomighas post la superpasho de la klasiko “sanktuloj”.

La klasiko devigis la barbarecon en orda sistemo. Sed la sistemo de la klasika dialektiko ne funkcias sen la barbaraj kontrauajhoj. Char tiel reproduktighas la kontrauajhojn, por resti en okupata funkciado. Sekve, la dialektiko estas la problemo, char produktas por la klasiko la necesajn kontrauajhojn.

Pro tio estas nuntempe la konscia kompreno de la dialektiko necesa. El ghi devas esti serchata la elirvojo. En la dua duono de la 20-a j.c. la grandpotencoj estis en la internacia politiko devigitaj rezigni al dialektika konviko la aliajn sampotenculojn (se ili volis elekti la vivon). Komencis la dialogika elirvojo kiu dauras kun diversaj refaloj ghis nun.

Al dialogiko apartenas la komprenado, al kiu necesas iu komprenebla lingvo. La komunaj karakteroj de klasikaj lingvoj volis en klasik-dialektika hierarhio unu la alian ekskludi. Char la dialektiko atingis sian limon en la ekkono de la necesa difernco de la esto, ankau la nova lingvoscienco superpashis la klasikon kaj plifortigis la necesecon de la lingva kaj kultura divezeco (samtempe kun la jam tre konata necesa natur divezeco).

Nun, estas necesa iu dialogika, ne-dialektika lingvo, se iu tia en tute ekzistas. Kvankam la plejmutoj de la klasikaj lingvistoj jam ion audis de tiu, pro ilia neinformita nescio ili ne ekkonas, ke jam pli ol 130 jarojn ekzistas kaj evoluas, ne-dialektika, sed de ghia ekesto esence dialogika lingvo, la esperanto. Do, sed tion ekkoni kaj akcepti necesas antaue ankau la kapableco superpashi la klasikon.

Kun amikaj salutoj, Eugeno Macko





Weihnachtsgrüße mit Gedanken zur Überwindung der Klassik

Weihnachten ist ein wichtiger Feiertag der Christenheit geworden. Die Liebe ist im Mittelpunkt. Was für viele Religionen wichtiger Faktor ist.

Der Gott der Christen ist Liebender. Aber dies ist nicht umkehrbar, was aus der Nicht-Dialektik folgt. Nicht die Liebe ist Gott. Die Liebe ist die Natur der Schöpfung. Ihr Schöpfer ist Gott. Ohne Liebe gibt es keine Natur, keine Schöpfung. Deshalb gibt es etwas, weil Gott Dia-logisch die Allheit liebt, schaffend Etwas aus dem Nichts.

Das Christentum hat wahrscheinlich durch tausendjährige Entwicklung diese Verbreitung in der Welt erreicht, weil dialogisch fähig wahr für Menschen verständliche Weise (anthropomorph) alte Gebräuche anpassen und sich für diese eröffnen. Weihnachten ist auch ein Erfolg von dieser Anpassung.

Seine Umgebung bewusst beobachtenden Menschen ist der Wechsel des Lichtes in der Zeit aufgefallen. In der Dunkelheit wurde das Licht der Hoffnung angezündet. Es entstand sein Glaube an Gott, weil mit Zuversicht erfuhr, dass nach der Dunkelheit das Licht gewiss kommen wird.

Aus Jesus ist mit der Überschreitung der Klassik Christus geworden, weil er keine Macht gebraucht hat. Der christliche Klerus ist aber nach der Erlangung der Macht wieder in die Klassik zurückgefallen. Obwohl das Wesen des Christentums in der Befreiung von der Macht, d. h. im Heiligen ist.

Der Rückfall geschieht in der Offenheit des Christentums. Nicht dann, wenn es den Barbarischen Gebräuchen nicht Entgegensteht, sondern gerade in ihren klassischen Gegensätzen, oder in ihrem dialektischen System.

Die dialogische Methode des Christentums löst sich im Leben der Natur auf, sie braucht nicht den Gegensatz. Mit Anpassung an das Dasein, erreicht ihre Weltlichkeit, wobei Weihnachten eine konkrete Erscheinung davon ist.

Wichtiger Charakter der Klassik ist der Gegensatz, dem Entgegenstehen ist Macht notwendig. Deshalb produziert sie ethisch Heroen, um ihr Verhältnis in Gegensätzen zu behalten. Erneuert die griechische Tragödie mit modernem Patriotismus, Nationalismus und staatlicher Heimatliebe.

Die neuere Geschichte hat die Ergebnisse der Klassischen Werte gezeigt. In unsere Gegenwart ist es Existenziell notwendig geworden diese Tugenden zu überschreiten, in diese Richtung in welche wir auch Weihnachten feiern, wenn wir weiterhin auf unseren Planeten Dasein wollen. Dazu wäre es gut anzulernen: Sowie der Heiliger kein Held ist, so gibt es auch keinen christlichen Staat.

Friedliche Weihnachten und;

Gutes 2020 Neu Jahr , mit bewusster Überwindung der Klassik

Im neuen dritten Jahrtausend fing an die bewusste Weiterentwicklung der, in den vorher mehr als zwei Jahrtausenden tatsächlich angefangene Überwindung der Klassik. Aber in den letzten zwanzig Jahren konnte nur langsam mit Rückfällen vorangehen. Trotzdem das in unserer Gegenwart existenznotwendig geworden ist, ob wir Fähig werden auf die neu entstandene Situation entsprechend zu reagieren.

Mit der Überschreitung der Klassik, werden einige altklassische Begriffe in ihre Bedeutung neu zu bedenken notwendig sein. Z.B. der Begriff der Heroen. Psychologisch hinterfragt, kommt ganz andere Bedeutung hervor, als nach der klassisch gewohnten. Vor allem in den Nationalstaaten versteinerten sich einige Begriffe bis zum Tabu. Das Bewegen dieser Begriffe wird oft als, bis zum Vaterlandsverrat gefährlich.

(Aber hier ist es gleich zu erwähnen, dass dieses „neue Verständnis“ gar nicht so neu ist, sondern bei den Juden -Christen schon mehr als zweitausend Jahren gekannt, nur immer wieder unterdrückt wurde, bis zu den heutigen tagen.)

Besonders die barbarischen Völker konnten zum Raubmord motiviert werden, bis zum einander auszurotten. Waren vielleicht diese die echten Heroen? Auch nach der klassischen Verständnis nicht, doch nicht. Aber dass die klassischen Zivilisationen funktionieren konnten, brauchten sie immer den barbarischen Gegensatz. Das war das Problem der Dialektik und blieb bis jetzt. Oder die Produktion der Gegensätze, dass funktioniert das System. Das ist auch die Krankheit der Revolutionen, nach dem sie zurückfallen in die gleichen Gegensätze, gegen die sie angefangen haben für die Gerechtigkeit zu kämpfen.

Aber in unsere Gegenwart entstand eine ganz neue Situation, als die klassische Dialektik ihre Grenzen erreichte, oder existentiell bedroht ist das Sein auf unseren Planeten. Bei der Lösungssuche die Klassik muss grundsätzlich hinterfragt werden, was die bisherige Ethik generell in Frage stellt. Unser jetziges neues Denken muss aus dieser neuen Situation ausgehen.

Was zeigt sich im Hintergrund, wenn wir die Nationalheroen relativiert einsetzen in größere Einheiten. Z.B. wie zeigen sich die Helden der Nationalstaaten in der EU? Die Nationalhelden, wie helfen oder wie bremsen sie die Weiterentwicklung, der Annäherung des Zusammenlebens der Völker in Europa?

Neueste Psychologische Untersuchungen zeigten, dass die Helden verglichen mit der Allgemeinheit, oft psychisch gestörte Persönlichkeiten sind, bei denen ein gesundes Verhältnis zur Angst und den Gefahren fehlen. Die Seelische Not bei diesen Individuen ist leicht auszunutzen für die Erfüllung der klassischen Tugenden. Weil bei denen unterentwickelt ist breiteren Übersicht zu erlangen.

Aber das Problem mit diesen Wagemutigen fängt dort an, wo sie sich an das Zivilisierte Gesellschaft nicht anpassen können. Besonders dann, wen die modern Gesellschaft Überschreitet die archaischen Gewohnheiten, an die sie nicht fähig sind, sich an zu gewöhnen. Dann werden aus diesen reduzierten Charakteren, gewaltbereite Heroen (oder anders gesagt Terroristen).

Wie besonders auch klingt, diese Menschen bekommen ihren Platz in einigen Staaten, als Unterstützer für die Systeme erforderlichen Gegensätze. Vor allem in Nationalstaaten, Diktaturen, und meistens bei Einrichtungen mit Demokratiedefizit. Weil diese Charaktere sehr leicht zu manipulieren sind, bei denen die Alternative für selbst ständiges Denken und Urteilen fehlt. Diese Personen sind oft soweit degeneriert, dass für sie offener-freier- demokratischer Gesellschaft Feindschaftlich erscheint.

Die Machtinhaber in den Staaten gerne nutzen diesen Überzeugungen aus, für die Erzeugung falscher historische Interpretationen. Sie können ihre Macht relativ verstärken, indem sie auf die „historischen Feinde“ in der Umgebung weisen. Diese Fälschungen in der Vergangenheit haben schon einige Katstrophen heraus beschwört.

In der jetzigen Situation Z.B. in Europa diese Manipulationen bremsen die Weiterentwicklung der historischen Realität, oder auch die Aufdeckung den bisherigen Lügen. Nationale Vaterlandliebe mit Selbstaufopfernde Heldenhaftigkeit, gegen Feinde, die in der Wirklichkeit gar nicht mehr existieren, sind noch immer von den Machtbesitzern fiktiv ausgenutzt.

Diese nach den jetzigen Erfahrungen, deformierte Realität kommt aus dem Verständnis der klassischen Tugenden, welche zu Zeit Aufklärung fordert nach den Erkenntnissen der neuesten Wissenschaften. Was Z.B. die Heldenhaftigkeit betrifft, die Beurteilung nach den psychologischen Erkenntnissen, hat sich vollkommen verändert.

Nach den klassisch Historischen Ereignissen haben sich die Friedhöfe mit „Helden“ erfüllt. Hochachtung für die Toten muss weiterhin erhalten bleiben, nur die Frage ist, auf welche Weise. Für die Interesse der Historische Wahrheit, ist es zu nennen, dass bei den meisten von diesen Opfern, „Menschen Rechte“ ignoriert, in den Tod getrieben worden sind. Wahrscheinlich die meisten von Ihnen gar nicht heroisch, sondern ängstlich auf den Schlachtfeldern gestorben sind. Diese ausnutzen, für die Unterstützung vom irgendwelchen nationalistischen Orientierungen im Staat, ist einfach bösartige Umdrehung der Realität.

Dieses Missverständnis kommt aus dem Nichtverstehen der Klassik, welche sich in der Gegenwart in der Überschreitung der Klassik immer mehr aufklären kann. In der Vergangenheit hat man oft gehört, dass „Jesus-Christus ist der größte Held“. Oft die Christen wollten damit ihre klassische Hochachtung ausdrücken. Nicht verstehend, dass Christus nicht in die Kategorie der Heroen gehört, sondern solche die sich so verhalten werden „heilige“ genannt.

Also, mischen wir die Sachen nicht durcheinander. Sollen wir nicht aus den Ängstlichen, Heroen machen wollen. Vielleicht ist ihre Ängstlichkeit viel Menschlicher, weil sie nicht mit ihrer idiotischen Heldenhaftigkeit ihre Mitmenschen ermorden wollten. Oder wie sollen wir nennen diese, welche so „Feige“ waren, dass sogar die „Feinde“ nicht umbringen wollten, (die dann in den klassischen Staaten einfach erschossen, ermordet wurden). Wissentlich dass, sie damit auch die letzte Chance verlieren im Leben zu bleiben, auch danach wenn es ihnen vielleicht glücken würde, vorher viele andere umzubringen und dann doch noch sich selbst zu retten. Also, diese klassische „Feigen“ werden nach der Überschreitung der Klassik „Heilige“ genannt.

Die Klassik zwang den Barbarismus in ein geordnetes System. Aber das System der klassischen Dialektik funktioniert nicht ohne den barbarischen Gegensatz. Und somit wird der Gegensatz immer wieder reproduziert um das System Funktionsfähig zu halten. Somit ist also die Dialektik das Problem, weil sie für die Klassik die notwendigen Gegensätze produziert.

Deshalb ist zu Zeit das Bewusste Verständnis der Dialektik notwendig. Aus der Dialektik muss der Ausgang gesucht werden. In der zweiten Hälfte des 20. Jh. in der Internationale Politik die Großmächte waren gezwungen zu resignieren, die Anderen Gleichmächtigen, dialektisch zu Überzeugen (wenn sie das Leben wählen wollten). Dann fing an der dialogische Ausgang, welche mit diversen Rückschlägen weiter dauert.

Zur Dialogik gehört das Verständnis, wozu eine verständliche Sprache notwendig ist. Nach dem gemeinsamen Charakter der Klassischen Sprachen, diese wollen sich im klassisch-hierarchischen System einordnend und einander abwertend ausschließen. Aber die Dialektik hat ihre Grenze erreicht, in der gezeigte notwendigen Differenz des Seins. Folglich auch die neue Sprachwissenschaft überschritt die Klassik, wobei sich bestätigt die Notwendigkeit der Sprach und Kulturdifferenziertheit (sowie die schon gekannte Verschiedenheit der Natur).

Jetzt ist es notwendig, eine dialogische, nicht-dialektische Sprache zu haben, wenn es sowas gibt. Obwohl die meisten klassische Linguisten schon etwas davon gehört haben, wegen ihres nichtinformiertes Nichtwissen erkennen sie nicht, dass schon mehr als 130 Jahren gibt es, und entwickelt sich, eine nicht-dialektische, sondern schon in ihrem Ursprung dialogische Sprache, genannt Esperanto. Aber dies zu erkennen und zu akzeptieren ist es notwendig vorher die Überwindung der Klassik bewusst zu erkennen.

Mit freundlichen Grüßen ; Eugen Macko





Karácsonyi üdvözlet gondolatokkal;

A karácsony a kereszténység fontos ünnepe lett. A szeretet van a központban. Ami a legtöbb más vallásnak is fontos tényezöje.

A keresztények istene szeretö. De ez nem megfodíthtó. Ami a nem- dialektikájából ered. Nem a szeretet az isten. A szeretet a teremtés természete. Annak teremtöje az Isten. Szeretet nélkül nincs természet, nincs teremtés. Azért van valami, mert Isten dia-lógikusan szereti a mindenséget, teremtve valamit a semmiböl.

A kereszténység talán azért is érte el évezredes fejlödése útján ezt az elterjedettséget, mert képes volt dialógikusan, embernek érthetöen (atropomorfan), ösi szokásokhoz alkalmazkodni és azoknak magát kinyitni. Karácsony is ennek az eredménye.

A környezetét tudatosan figyelö embernek feltünt a világosság idöbeli változása. Amikor elsötétedett meggyújtotta a remény fényét, mely után jött megint a világosság. Igy született hite és vallása Istenben. Mert a világosság mindig pontosan jött a sötétség után, megbízott Istenben.

Jézusból a klasszika átlépésével lett Krisztus, mert nem volt szüksége hatalomra . A keresztény eklézsia azonban hatalma elérése után, megint vissza esett a klasszikába. Habár a kereszténység lényege a klasszikus hatalomtól való felszabadulásban, vagyis szentségben van.

A visszaesés a kereszténység nyitottságában történik. Nem akkor amikor, nem áll ellent a barbár szokásoknak, hanem éppen ezek klasszikus ellentétében, vagyis dialektikus rendszerében.

A kereszténység dialógikus módszere feloldódik az élet természetével, nincs szüksége az ellentétre. Alkalmazkodásával a lét adekváciájához, elérte világiasságát, melynek a karácsony egyik megnyilvánulása.

A klasszika lényege azonben az ellentét, mely ellenállásához szüksége van a hatalomnak. Etikájával hösöket termel, hogy viszonyát ellentétekben fenntartsa. Az ógörög tragédiát felújítsa modern patriotizmusban, nacionalizmusban és állami hazaszeretetben.

A közelmúlt történelme megmutatta a klasszikus értékek eredményét. Jelenünkben egzisztenciálisan fontos lett földünkön átlépni ezeket az erényeket, ebben az irányban, amit karácsonykor is ünnepelünk, ha tovább akarunk létezni bolygónkon. Ehhez jó volna hozzátanulni hogy: Amint a szent nem hös, úgy nincs kersztény állam sem.

Békés Karácsonyt és;

Jó Új 2020 Évet, a klasszika tudatos átlépésével

Az új harmadik évezredben megkezdödött, a klasszika átlépésének tudatos továbbfejlödési szükségletessége, a most már több mint kétezer éve ténylegesen megtörtént eseményeknek. Ami azonban az utóbbi két évtizedben nagyon lassan, mindig csak újabb visszaesésekkel, tudott elörehaladni. Habár jelenünkben ekzisztenciális fontosságú lett, hogy képesek vagyunk-e új helyzetre reagálni és gondolkodási módunkat adekváltan megváltoztatni.

A klasszika átlépésével egyes fogalmakat klasszikus jelentésükben, szükségletesen újonan át kell gondolni. Pld. a „hösök“ fogalma mögé férközve, pszichológiailag egész másféle jelentöség kerülhet elö, mint az eddigi klsszikusan megszokottak. Különösen a nemzeti államok felfogásában egyes kifejezések tabukig elkövesedtek. Azok megmozgatása sokszor hazaárulás vádjával fenyeget.

(Azonban mindjárt meg is említendö, hogy ez az un. új felfogás nem is annyira új, hanem a zsidó-kereszténységben már pár ezer éve is ismert, mely csak leginkább eröszakkal el lett nyomva, a mai napokig.)

Különösen a barbár népeket lehetett rablási öldöklésre motiválni, egészen egymás kiírtásáig. Talán azok voltak az igazi hösök? A klasszikus felfogás szerint sem, mégse nem. De a klassszikus civilizáció funkcionálásához mindig szükség volt a barbár ellentétre. Ez a dialektika problémája volt és maradt. Vagyis az ellentétek produkálása, hogy a rendszer funkcionáljon. Ez volt a forradalmak betegsége is, amikor abba az ellentétbe estek visza, ami megindította az igazságtalanság elleni harcukat.

Jelenünkben azonban egy teljesen új helyzet keletkezett, amikor a klasszikus dialektika magában elérte határát, vagyis egzisztenciálisan veszélyezteti a létet a bolygónkon. Megoldás keresésekor a klasszika mögé kell általánosan kérdezni, ami az eddigi etikát alapjában megkérdöjelezi. Mostani gondolkodási módunknak ebböl az új helyzetböl kell kiindulnia.

Mi mutatkozik meg a nemzeti hösök relativitása mögött, ha ezeket egy nagyobb egységbe tesszük. Pld. miként mutatkoznak a nemzeti államok hösei az EU-ban? Nemzeti hös-történetek miben segítenek és miben gátolják Európa népeinek további egymáshoz való közeledését, együttélését?

Legújabb pszichológiai kutatások kimutatták, hogy az un. „hösök“, az általánoshoz viszonyítva, leginkább zavart lelki állapotúak, akiknél hiányzik az egészséges viszony a veszély és félelem iránt. Ilyen karakterok lelki szükessége, persze könnyen kihasználható, a klasszikus erények betöltésére, mert náluk nincs hely szélesebb szellemi átlátás kifejlödésére.

A probléma azonban ezekkel a vakmerökkel ott kezdödik, amikor a civilizált társadalomhoz nem tudnak alkalmazkodni. Különösen akkor, ha a modern társadalom átlépi az archaikus szokásokat, amiben ök nem tudnak elhelyezkedni. Ekkor lesznek ezek a redukált karakterok eröszakosan hösiesek (vagy másnévem terorristák).

Persze ilyen emberek az államokban mégis szivesen fogadottak, az ellentétek fenntartásáért Különösen nemzeti államokban, diktatúrákban, leginkább demokratikus deficittel. Ezek nagyon jól manipulálhatók, mert önnálló gondolkodásra, itélet képességre nincs alternatívájuk. Oly annyira elfajulva vannak, hogy nekik a nyitott-demokratikus-szabad társadalom ellenségesnek tünik.

Az államokban hatalmon levök örömmel használják ki az ilyen beállítottságúakat, a történelmi tények elferdítésének hiedelmére. Hatalmukat ezekkel relatívan szilárdítani tudják, rámutatva a körülöttük levö történelmi ellenségekre. Ilyen a félrevezetések a múltban már többszöri katasztrófát okoztak.

A jelenlegi szituációban, pld. az EU-ban ezek fékezik a továbbfejlödést és a történelmi valóság vagyis az eddigi klasszikus hazugság feltárását. Nemzeti hazaszeretet, hösies önfeláldozással, valamely ellenséggel szemben, mely Európa nemzeti államai között már régen nem létezik, azonban fiktiven a hatalmon levöktöl, még mindig ki van használva.

Ezek a mai tapasztalatok szerinti valóság deformálódásai, a klasszikus erényekböl erednek, melyek jelenünkben magyarázatot követelnek, a legújabb tudományok kutatási eredményeivel. Ami pld. a hösiességet illeti, a pszichológia ismertetései után, értékelése jelenünkben teljesen megváltozott.

A klasszikus történelmi események folyamán a múltban, megteltek a világ temetöi „hösökkel“. Tiszteletet továbbra is meg kell a halottak iránt tartani, csak az a kérdés, hogy milyen módon. A történelmi igazság érdekében ideje lenne megemlíteni, hogy a legtöbbjüknek „Emberi Jogaikat“ ignorálva lettek a halálba terelve. Talán a legtöbben nem bátran, hanem félelemben vesztek el a harctereken. Öket valamely nacionalista beállítottság alátámasztására egy államban kihasználni, egyszerüen a valóság gonosz kiforgatása.

Ez a félreértés a klasszika meg nem értéséböl ered, ami az újabb korunkban mindjobban tisztázódik a klasszika átlépésében. A múltban többször is olyan kijelentéseket lehetett hallani hogy: „Jézus-Krisztus volt a legnagyobb hös“. Sokszor a keresztények akarták ezzel kifejezni magas, klassziukus tiszteletüket. Meg nem értve azt a Krisztust, aki nem a hösök kategóriájába tartozik, hanem azokat, akik úgy viselkedtek, szenteknek nevezik.

Tehát ne keverjük össze a dolgokat. A gyávából ne akarjunk höst csinálni. Lehet, hogy a gyávasága emberibb, mert nem saját idiotikus hösiességéböl akarja megölni a másik embertársát. Vagy hogy nevezzük azt, aki olyan “gyáva”, hogy “ellenséget” sem akar ölni, (akiket a klasszikus államok morálja szerint kivégeztek), tudomással hogy életbemaradásának lehetöségét még úgy sem használja ki, hogyha sok mást megölése után ö életbe maradhatna. Na, ezeket a klasszikus gyávákat nevezik szenteknek, átlépve a klasszikát.

A barbarizmust a klasszika rendszerbe kényszerítette. Rendszerének dialektikája azonban nem müködik a barbár ellentétek nélkül. Mert reprodukálja az ellentéteket, hogy legyen neki mivel foglalkozni. Tehát a dialektika a probléma, mert produkálja a klasszikához szükséges ellentéteket.

A dialektika tudatos megértése jelenünkben szükséges. A kiutat belöle kell keresni. A 20. század második felében a nemzetközi politikában a nagyhatalmak a dialektikus meggyözés feladására kényszerültek (ha a létet akarják választani). Megkezdték a dialógikus kiuat, amelyen különbözö visszaesésekkel mostanáig küzdenek.

A dialógikához hozzátartozik a megértés, amihez megérthetö nyelv szükséges. A klasszikus nyelveknek közös dialektikus vonásai, meggyözöen klasszikus hierarchiában ki akarták egymást zárni. Mivel azonban a dialektika elérte határát, a lét szükségletes különbségében, az új nyelvtudomány is átlépte a klasszikát és megerösítette a különbözö nyelvek egzisztenciáját.

Tehát szükség lett egy nem-dialektikus, dialógikus nyelvre, ha létezik olyasvalami. Habár a klasszikus lingvisták, már legtöbben valamit hallottak erröl, de informálatlan nemtudásuk következtében nem ismerik fel, hogy már több mint 130 éve létezik és fejlödik egy nem-dialektikus, hanem keletkezése óta lényegesen dialógikus nyelv, az eszperantó. Na persze ezt felismerni és akceptálni, ehez szükséges lenne megérteni a klasszika átlépését is.

Üdvözlettel, Jenö Eugen Macko